Olyan nehéz eldönteni, hogy szeretünk e valakit. Vagy csak megtűrjük magunk mellett, és néha napján jót kefélünk vele(vagy nem). Az eltérő szeretet nyelvekről, olyan sokat hallani a mai mainstream médiában, így úgy amúgy, ilyen meg amolyan fajtái vannak. Nem tudom, irrelevánsan egyikbe se tartozol. Tényleg nehéz a kedvemre tenni, nem azért mert nő vagyok, csupán egy fasz.
Sokat, hangosan, és feleslegesen beszélek. Te keveset, de azt is feleslegesen teszed. Annyit elejteni hogy szeretsz..pff. Azt hiszem hogy nekem a beszéd a szeretetnyelvem, barokkos körmondatokba foglalni, hogy mennyire szeretlek, és miért szeretlek, meg így…meg úgy. És várni, a viszonzást, ami kimerül egy szeretlekben. Igen, ha felmerül, hogy azért mondom e ezeket, mert viszonzást várnék, akkor ez részben jogos meglátás. Valóban. Néha megdicsérni, hogy nem is vagyok olyan nyúzott ma, vagy szép ez a ruha, bármi, de még ilyenkor is hozzá teszed hogy a ruha ronda, de azért engem kúrnál benne. S, legyek elvarázsolva, és persze.. a napfolyamán kúrjak is veled. Mert hát akkor micsoda fasz lennék én, asszonyi kötelességem, hogy mosok rád, pakolok utánad, takarítok, és főzök rád. Aztán fikának tűnik annyit elvárni hogy néha dicsérj. Persze lehet én vagyok az örök szeretethiányos csaj, aki majd harminc pluszosan egy fán lógva végzi, lehet. De most is lógok, csak nem tudom hogy te vagy a szorongásom akar-e megfojtani.

Van az a csend, amikor olyan hangosan kavarognak a fejedben a gondolatok, hogy semmit sem hallasz.